6. fejezet

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Lett egy kis szabadidőm így megírtam a fejit.Köszönöm a komikat az előző fejihez és remélem ez is tetszik majd és megajándékoztok itt is egypár komival.

Bella szemszöge:

A vadászat sem segített, még mindig megvan az a megérzésem, hogy valami fog történni. Azt, hogy jó vagy rossz, még nem tudom. EJ egész éjjel nem jött haza. Összeillenek Ash-sel, de nem hisz nekem. Remélem, azért időben rájön arra, hogy mit érez. Mert, ha már késő lesz, akkor már nem tehet semmit.

Annyira hiányoznak Cullenék. Bár itt lennének velem. Vajon mi lett volna, ha akkor nem mentek volna el? Most egy nagy család lennénk? Vagy akkor is szétmentünk volna? Ezt már soha nem fogom megtudni. Mert ez a valóság, ezt kell szeretni, nem pedig álom világban élni. De akkor is nagyon hiányzanak nekem. Hiányzik az Ő ölelése, a csókja, hogy mindig nagyon féltett. Alice is nagyon hiányzik, még az őrült vásárlásai is hiányoznak. Esme anyai ölelései, Rosalie mogorvasága, Emmett perverz humora, Carlisle jó tanácsai, és még Jasper is nagyon hiányzik, pedig ő igazán távolság tartó volt velem. Ha egyszer találkoznék velük, nem tudom, hogy mit csinálnék. Talán örülnék, talán nem. Lehet, hogy rögtön a nyakukba ugranék, de ők mentek el ami azt jelenti, hogy nem kelletem nekik, így több mint valószínű, hogy nem. Nem kellettem nekik és én ebbe már beletörődtem, de azért még ma is ugyan úgy fáj, mint akkor nap, mikor elmentem náluk és ők már nem voltak ott. Nem köszöntek el tőlem, sőt még egy levelet sem hagytak nekem. Csak játszottak velem és mikor már meguntak csak úgy elmentek. De már nem baj, mert attól, hogy ők elmentek még itt van nekem a fiam. Aki hasonlít egy kicsit az apjára, de ezt neki nem szabad mondani, mert rögtön kiakad. Nem szereti ha hozzá hasonlítom. Szerinte az apja -aminek ő még sosem szólította- egy mocsok, aki csak kihasznált. De én tudom, vagyis remélem, hogy ez nem igaz. Megjött EJ és Ash.

– Sziasztok.– mondtam mosolyogva. Ők mindig feltudnak vidítani.

– Szia. – köszöntek egyszerre, majd EJ folytatta. – Anya el kell, hogy mondjunk neked valamit. Én és Ash összejöttünk.–végre. Hallgatott rám, és átgondolta az érzéseit.

– Ez egy remek hír. Én mindvégig mondtam, hogy ti összeilletek, végre hallgattál is rám.– a végét EJ-nek címeztem. És megöleltem őket.– Na de most meséljetek, hogy jöttetek össze?– erre egymásra néztek. Mi történhetett velük?

– Mondjuk úgy, hogy rájöttünk az érzéseinkre és elmondtuk egymásnak.– Ash nagyon zavarban van. Kerüli a tekintetem, szóval nem a teljes igazságot mondta.

– Mindegy hogy jöttetek össze, az a fő, hogy együtt vagytok.Nincs kedvetek elmenni a városba, mondjuk ti fagyizhatnátok.–adtam egy ötletet–Érezzük jól magunkat.

– Ez egy remek ötlet –mondták egyszerre. Olyan aranyosak együtt.

– Rendben. Adjatok nekem öt percet és indulhatunk.− és már szaladok is a szobám felé. Beszaladtam a gardróbba és kiválasztottam egy fekete farmert és egy lila felsőt és már indulok is lefelé.−Kész vagyok. Indulhatunk.−ők csak mosolyogtak rajtam, de azért elindultunk. EJ vezet, mellette ül Ash, én pedig hátul. Hamar megérkeztünk, mivel EJ száguldozott.

– Mit kértek?− kérdeztem már a fagyizóban.

– Én egy vaníliát kérnék. – EJ mindig ezt kér.

– Én pedig egy szamócásat.− nagy nehezen döntötte el Ash. Leültünk egy asztalhoz.

– Na és milyen volt a buli?−kérdeztem Ash-től.

– Jó. Éjfélre értünk haza.−már épp szólásra nyitottam a számat, mikor folytatta−Igen, ittunk alkoholt.

– Honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni? Amúgy meg mennyit itattok?

– Hát….. nem sokat.−mondta tétovázva.

– Szóval nem sokat. És pontosan mennyi is az a nem sok?−kérdeztem gyanakodva.

– Nem sokat. Nyugi anya, nem ittuk le magunkat ……. annyira.−mondta halkan EJ.

– Annyira?! Ezt meg hogy értsem? Csak egy kicsit voltatok részegek?−azt hiszem kicsit kiakadtam.−Bocs. De nem megmondtam, hogy ne igyatok alkoholt?

– De.−mondták egyszerre.

– Na jó, váltsunk témát. A szüleid mit szóltak, hogy Ej ott aludt nálatok?

– Anyuék elutaztak három napra. Sürgős utazás szerintem, mert nagyon siettek.

– Szóval ők erről nem is tudtak? A bulira azért elengedtek?−kicsit kemény voltam vele−Ne haragudj, nem úgy értettem.

– Semmi baj. Szerintem kicsit sok volt neked amit mondtunk.

Edward szemszöge

Ötven éve. Ötven hosszú éve jöttünk el Forksból. Ötven éve hagytuk ott Őt, én ott hagytam vele a szívem, az életem. Én már csak létezek. Próbálkoztam már az öngyilkossággal, de Alice mindig megállít. Azt mondja, én csináltam magamnak ezt akkor csak had szenvedjek benne. Igaza van. Én miattam jöttünk el, és én nem hagytam a többieknek választási lehetőséget. Megérdemlem a szenvedést. Annyira hiányzik, bármit megtennék csak hogy visszakapjam, bármit.

− Edward mazochista Cullen! Kezdj el pakolni, mert ha nem, akkor én fogok neked bepakolni, de abból nem lesz köszönet.−kiabált fel Alice. Ő sem olyan már mint régen. Nem pörög, nem mosolyog és már nem szeret vásárolni. Mindenkinek hiányzik Bella. Alice a legjobb barátnőjét vesztette el, Esme az egyik lányát. Még Rosalie-nek is hiányzik Bella, pedig ő nem is volt vele jóban. Emmett már nem viccelődik, Carlisle pedig a munkába temetkezik. Jaspernek a legnehezebb, ő érzi mindegyikünk fájdalmát.

− Nyugodj meg Alice, pakolok.−mondtam nyugodtan.

− Le fogjuk késni a gépet, ha így haladsz.−a kis törpe még most sem hagy nyugton. Nagyon szeretem, de azért ez már sok. Már a képességem sem használom, az is rá emlékeztet. Van egy megérzésem, hogy valami fog történni. Azt viszont nem tudom, hogy jó vagy rossz.. De biztos, hogy történik valami. Ismét költözünk, most Londonba megyünk.